Nos, letudtuk a dolgot. Négyen mentünk, négyen jöttünk

Fárasztó utazás volt, főleg visszafelé tűnt soknak. Az út oda-vissza 1843 km volt, de megérte, élmény volt minden, az utazás, szállás, Imola pálya és minden, amit láttunk. Mi nem vásároltunk motort, de jó pár kiló rozsdát importáltunk azért
Találkoztunk Cadyékkel és jó pár érdekes olasz figurával. Sikerült bemennünk egy privát garázs-műhelybe, itt megcsodáltuk az olasz technikát, majd hazafelé jövet, egy olasz művész portáját tekintettük meg, aki érdekes szobrokat hoz össze minden fémtárgyból.
Az olaszok, akikkel találkoztunk, mind kedvesek és közlékenyek voltak, ezért szeretem őket.
A vásár nem az olcsóságáról volt híres, hanem a felhozataláról. Höbi minden percben jujjogva, csillogó szemmel, turkált és emelt a magasba valami olajos-rozsdás tárgyat, magyarázva, hogy mi is az. Andris, mint egy mérgezett egér, ide-oda szaladgált a pálya két oldala közt, miközben egyre inkább párásodó szemüvegét törölgette. Én pedig mindent megvettem, ami vasból volt és rozsdás. A legkeményebb Ildi volt, aki mint egy nyúl robogott végig a pályán, kerülgetve az ordibáló olaszokat.
A végeredmény egy csomagtartónyi vas és négy elcsigázott fémkereskedő lett.
Természetesen már megbeszéltük, hogy jövőre ugyanezt kérjük, de akkor már felkészültebben vágunk neki az útnak.